HAMAROSAN NYITUNK!
Webáruházunk még nem aktív, de pár nap múlva nyitunk.
Addig is szívesen segítünk, ha felhívsz bennünket telefonon vagy bejössz személyesen az üzletbe.
A megrendelt termékeket nem szállítjuk ki!

"A szebb otthonodért"

 

info@pfloor.hu

+36 (83) 516-052

Vásárlási feltételek

Általános szerződési feltételek
Adatkezelési tájékoztató
Általános szerződési feltételek
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Preambulum

A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) célja, hogy Megrendelők számára közérthetően és átlátható módon szabályozza a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszonyt, és tájékoztatást nyújtson a megrendelést érintő egyéb feltételekről, körülményekről. A jelen Általános Szerződési Feltételek egyes feltételei a jogszabály alapján nem vonatkoznak a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelőkre (az ún. Viszonteladókra), amit jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) esetenként külön is jelöl.

A végfelhasználói minőségre való figyelemfelhívás elmaradása nem keletkeztet (a végfelhasználónak nem minősülő Megrendelők vonatkozásában a végfelhasználókéval azonos védettséget biztosító) fogyasztói jogállást. Így pl. a viszonteladással foglalkozó vállalkozók vagy cégek– önmagukat a megrendelés során fogyasztóként feltüntetve– nem kérhetik a területi Békéltető Testület eljárását, vagy nem gyakorolnak pl. ún. indoklás nélküli elállási jogot sem.

Az itt nem szabályozott kérdéseket illetően a Szolgáltató tevékenységére a mindenkor hatályos magyar jogszabályok és hatósági előírások vonatkoznak, a Ptk-ban foglalt rendelkezések pedig külön kikötés nélkül is irányadók. Az irányadó jog pontos meghatározása jelen ÁSZF 1. pontjában található.

A Weboldalon keresztül történő termékértesítés, illetve szolgáltatásnyújtás során létrejött jogviszony nyelve a magyar. A Szolgáltató a jelen ÁSZF-et a hatályos jogszabályok előírása szerint teszi közzé a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban, a Weboldal nyitólapjáról elérhetően, az Általános Szerződési Feltételek hatályba lépése napjának egyértelmű feltüntetésével, megőrzésre alkalmas módon.

Tájékoztatjuk, hogy a Megrendelő a szonyegorszag.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja az alábbi ÁSZF-et. Kérjük, kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben az ÁSZF minden pontjával egyetért, és azokat kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

 

1.    Irányadó jog

A Webáruház Általános Szerződési Feltételei a Szolgáltató és a vele szerződéses kapcsolatba lépő Megrendelő között létrejövő jogviszony általános feltételeit tartalmazza. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdéseket illetően a mindenkor hatályos magyar jogszabályok irányadók, így különösen:

  • az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII törvény,
  • az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény,
  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (az előzőekben és a továbbiakban: Ptk.);
  • a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) kormányrendelet

2.     Általános információk

2.1.                     Szolgáltató adatai

Cégnév: P-FLOOR Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Székhely: 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

Levelezési cím: 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

Nyilvántartó bíróság: Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága

Üzlethelyiségek címe: 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

Adószám: 11347376-2-20

Közösségi adószám: HU11347376

Cégjegyzék szám: 20-09-061718

Szerződés nyelve: magyar

Elektronikus elérhetőség: info@pfloor.hu

Telefonos elérhetőség: +36 83 516 051, +36 83 516 052

Számlavezető pénzforgalmi szolgáltató: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.

Pénzforgalmi számla száma: 10404955-49513242-00000000

Weboldal: szonyegorszag.hu

A tárhelyszolgáltató neve: UNAS Online Kft.

A tárhelyszolgáltató címe: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.

A tárhelyszolgáltató e-mail címe: unas@unas.hu

 

2.2.                     Jelen ÁSZF alapfogalmai

Weboldal: a Szolgáltató által üzemeltetett hivatalos weboldal, beleértve annak minden aloldala is (szonyegorszag.hu)

Szolgáltató: a Weboldal üzemeltetője, a Weboldalon kínált terméket értékesítő, szolgáltatást nyújtó 2. pontban meghatározott jogi személy.

Termék: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében értékesített termék, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá.

Szolgáltatás: a Weboldalon a Szolgáltató által kínált, és megrendelése esetén elektronikus úton, távollevők részére, ellenszolgáltatás fejében nyújtott szolgáltatás, amelyhez a Megrendelő egyedileg fér hozzá.

Megrendelő: Az a természetes vagy jogi személy, aki a Szolgáltató által a Weboldalon kínált szolgáltatás igénybevétele érdekében a Szolgáltatóval szerződést köt, és ennek keretében terméket vásárol és/vagy szolgáltatást vesz igénybe, valamint a jelen ÁSZF-et és a Szolgáltató Adatkezelési Tájékoztatóját tudomásul veszi, és magára nézve is kötelezőnek fogadja el.

Fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes (vagy a kialakult bírói gyakorlat tükrében jogi személy), aki (/amely) a Weboldalon megrendelt terméket és/vagy igénybe vett szolgáltatást kizárólag saját fogyasztására vagy felhasználására, önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljárva, a termék/szolgáltatás továbbértékesítésének szándéka nélkül vásárolja meg, veszi igénybe.

 

2.3.                     A Szolgáltatás általános bemutatása

Szolgáltató a Weboldalon keresztül szőnyegeket, padlószőnyegeket, parkettákat, műfüvet, műfűszőnyeget, valamint egyéb lakástextileket forgalmaz. A Szolgáltató által a Weboldalon keresztül történő termékértékesítés az Európai Unió tagállamaiban/Magyarországgal közvetlenül határos országokban/kizárólag Magyarország területén érhető el.

A Szolgáltató által a Weboldalon kínált termékeket, szolgáltatásokat jogképességgel rendelkező jogi személyek, illetve 14. életévüket betöltött vagy annál idősebb természetes személyek vehetik igénybe.

Amennyiben Megrendelő a 14. életévét már betöltötte, azonban a 18. életévét még nem, a Megrendelő által megvásárolni kívánt termék megrendelése előtt javasoljuk, hogy a Megrendelő szüleivel, törvényes képviselőjével vagy gyámjával tekintse át a jelen Általános Szerződési Feltételeket, és csak ezt követően tegyen fizetési kötelezettséggel járó jognyilatkozatot a Szolgáltató felé.

 

3.    Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálybalépésekor a kínálatunk szőnyegből, padlószőnyegből, lakástextilből, parkettából, műfűből, valamint műfűszőnyegből áll.

Figyelmeztetés: A termékek adatlapján megjelenített képek eltérhetnek a valóságostól, bizonyos esetekben csak illusztrációként szerepelnek. Felhívjuk Megrendelőink figyelmét, hogy egyes termékekre a fogyasztókat egyébként megillető indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belül gyakorolható elállás, illetve felmondás joga a vonatkozó jogszabály alapján - a jogszabály kifejezett engedélyéből adódóan - nem vonatkozik (ld. 8.3. pont)!

4.    Megrendelés

4.1.                    A megrendeléshez kapcsolódó általános információk

A megjelenített termékek a Webáruházon keresztül online, továbbá telefonos, valamint személyes egyeztetés útján rendelhetők meg. A megrendelt termékeket logisztikai partnereink kézbesítik, valamint előzetes egyeztetés alapján, személyesen is átvehetők üzleteinkben.

A Weboldalon történő megrendeléssel és a megrendelésnek a Szolgáltató általi visszaigazolásával elektronikus úton kötött szerződés jön létre Szolgáltató és Megrendelő között. A szerződéskötés napja a megrendelés Szolgáltató általi visszaigazolásának napja. A szerződés elektronikus úton létrejött szerződés, amely nem minősül írásbeli szerződésnek, de amelyet a Szolgáltató iktat és annak száma szerint tartja nyilván a megrendeléstől számított 6. naptári év utolsó napjáig. Ez idő alatt a szerződést a Szolgáltató a Megrendelő kifejezett kérésére bármikor hozzáférhetővé teszi a Megrendelő számára.

A megrendeléssel létrejött szerződés alapján Megrendelőt fizetési kötelezettség terheli az általa kiválasztott és megrendelt szolgáltatás tekintetében.

Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételeket és az Adatkezelési Tájékoztatót a hatályos jogszabályok előírása szerint Weboldal nyitó oldaláról elérhető módon, annak hatályba lépése napjának egyértelmű feltüntetésével teszi közzé, a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban, számára megőrzésre alkalmas módon.

A Weboldalon történő megrendelés feltétele, hogy a Megrendelő megismerje és magára nézve kötelezőnek fogadja el a jelen Általános Szerződési Feltételeket, az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat, valamint elismerje, hogy a Szolgáltató a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Kormányrendelet értelmében a szerződéskötést megelőző tájékoztatási kötelezettségének maradéktalanul eleget tett. Az elfogadással jelen Általános Szerződési Feltételek a szerződés részévé válnak.

A Weboldalon történő megrendelés esetén a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltak szerint a Megrendelő megjelöli a megrendelni kívánt terméke(ke)t, majd a szükséges adatok megadásával és a fizetés módjának kiválasztásával, végül a „Megrendelés elküldése” gombra való kattintással a termékek megvásárlására irányuló jognyilatkozatot, kötelező vételi ajánlatot tesz.

Az elektronikus úton kötött szerződés tekintetében a szerződéskötés nyelve: magyar. A szerződés a magyar jog hatálya alá tartozik.

A termékekre vonatkozóan megjelenített árak bruttó árak, így tartalmazzák a törvényben előírt 27% mértékű általános forgalmi adó (ÁFA) összegét, azonban nem tartalmazzák a házhoz szállítás díját.

Külön csomagolási költség nem kerül felszámításra. A részletes szállítási díjszabás a Webáruház Szállítási feltételek menüpontja alatt található meg.

Amennyiben a Szolgáltató a tőle elvárható gondosság ellenére hibás árat tüntet fel a termék mellett, és a termék ára annak általánosan elfogadott árától eltér, úgy a Szolgáltató nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a Megrendelő részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a Megrendelő ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga.

Webáruházunkban termékkategóriák szerint böngészhet a Megvásárolható termékek, szolgáltatások között. A felsorolt termékek mellett megtekintheti egy-egy termék rövid leírását, egyéb tulajdonságait, a teljesség igénye nélkül. Ha bővebb információt szeretne kapni a termékről, akkor kattintson a termék képére. Ekkor a termék nagyított képe melletti rövid leírást talál az elérhető (rendelhető) színekről és méretekről (amennyiben a terméket egyedi méretben is megrendelheti, úgy ezt szintén feltüntetésre került a termék fényképe melletti rövid leírásban). A termékekkel kapcsolatos további kérdéseit pedig e-mailben vagy telefonon is felteheti kollégáink részére.

 

4.2.                     A megrendelés menete

A megrendelések leadására lehetőség van a Weboldalon keresztül, elektronikus úton, továbbá telefonos konzultáció keretében, a +36 83 516 051 telefonszámon, továbbá személyesen a 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10. szám alatt található üzletben is.

A kosár jelre kattintva Megrendelő a terméket a Kosárba helyezheti. A kosár tartalmát a Kosár menüpont segítségével ellenőrizheti, szerkesztheti. Lehetőség van arra, hogy megtekintse és módosítsa, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, valamint a Megrendelő ki tudja választani legmegfelelőbb fizetési és szállítási módot, illetve törölheti az adott tételt. Lehetőség van a kosár teljes kiürítésére is. Amennyiben szeretne további terméket kosárba helyezni, lépjen vissza a Webáruház menüpontba és folytassa a vásárlást, amelyet a „Vásárlás folytatása” gomb megnyomásával tehet meg. Ha Megrendelő a kosár tartalma tekintetében mindent rendben talál, és a megrendelés mellett dönt, úgy következő lépésként a megrendelés véglegesítéséhez az alábbi adatok megadása szükséges:

  1. Számlázási adatok: név/cégnév, irányítószám, város, utca, házszám;
  2. Szállítási mód: Weboldalunkon történő Megrendelés esetén lehetősége van valamely üzletünkben, személyes vásárlás során átvenni a megrendelt terméket, a Megrendelőnek azonban lehetősége van házhozszállítást igényelni, amelynek külön díját a Weboldal kalkulátora azonnal megjelenít.
  3. Fizetési mód: Weboldalunkon történő Megrendelés esetén az alábbi fizetési módok lehetségesek:
    • Banki átutalással történő teljesítés,
    • Bankkártyával történő teljesítés,
    • Személyesen történő teljesítés,
    • Utánvét során történő teljesítés.
  4. Szállítási adatok:
    • amennyiben megegyezik a számlázási adatokkal, ismételt kitöltése nem szükséges: a Megrendelő a megfelelő checkbox pipálásával jelölheti, hogy szállítási adatai megegyeznek számlázási adataival;
    • amennyiben a Megrendelő szállítási adatai eltérnek számlázási adataitól: név/cégnév, irányítószám, város, utca, házszám;
    Szállítási címként szerepelhet a lakás vagy munkahely címe is; itt olyan címet érdemes megjelölni, ahol a nagy valószínűséggel tartózkodik valaki, hogy át tudja venni a csomagot (esetleg munkatárs, szomszéd).
  5. A Megrendelő opcionálisan megjegyzést tehet a Szolgáltató felé a megrendelés során;
  6. A Megrendeléshez szükséges a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadása és a Megrendelő általi magára nézve kötelezőnek történő elismerése, ezt a jognyilatkozatot a megfelelő checkbox megjelölése (pipálása) útján teheti meg.

Mindezt követően a Megrendelőnek a megadott adatokat ellenőriznie kell, ezek után a „Megrendelés” gombra kattintva küldi el véglegesített megrendelését a Szolgáltató részére (vételi ajánlat).

 

4.3.                     A megrendelések feldolgozása, visszaigazolása

A Weboldalon keresztül, illetve telefonos konzultáció keretében leadott megrendelések feldolgozása munkanapokon 9:00-17:00 óra között történik.

A Weboldalon keresztül beérkezett megrendeléseket legkésőbb a következő munkanapon telefonos kapcsolatfelvétel során is ellenőrizzük, és ismételten egyeztetjük a Megrendelővel a megrendelés adatait. Mind a Weboldalon keresztül leadott, mind a telefonos konzultáció során egyeztetett megrendelés beérkezését a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb a megrendelés elfogadásától számított 48 órán belül, a rendszer által automatikusan generált és megküldött e-maillel, a Megrendelő által megadott e-mail címre küldött elektronikus levélben visszaigazolja (vételi ajánlat elfogadása), és ezzel a szerződés a felek között létrejön. A visszaigazolás tartalmazza a megrendelt termék(ek), valamint jellemzőik felsorolását, a Megrendelő által megadott nevet/cégnevet és adatokat és a megrendelés nyilvántartási számát. Amennyiben ilyen üzenetet nem kap tőlünk 48 óra elteltével sem, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal telefonon vagy e-mail útján! Amennyiben a megrendelésről visszaigazoló e-mail 48 órán belül nem érkezik, és ezen 48 órás időtartamon belül telefonos úton sem igazolja vissza a Szolgáltató a Megrendelő megrendelését, a Megrendelő mentesül az ajánlati kötöttség alól.

Azon termékeknél, amelyek esetében a Megrendelőt a jelen ÁSZF 8.3. pontjában foglaltak alapján a fogyasztókat egyébként megillető indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belül gyakorolható elállás, illetve felmondás joga nem illeti meg, a megrendelés leadását követő visszaigazoló e-mailben a Szolgáltató a Megrendelőt ezen körülményről ismételten és kifejezetten tájékoztatja, továbbá a megrendelés ellenőrzése, pontosítása érdekében a Szolgáltató által kezdeményezett telefonos egyeztetés során a Szolgáltató ezen tájékoztatást szintén megadja a Megrendelő számára.

Szolgáltató nem vállal felelősséget a megrendelt termék esetleges technikai ismertetőinek a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.

 

5.    A megrendelt termék ellenértékének és a szállítási díj fizetésének módjai

A Megrendelőnek lehetősége van banki átutalás (eseti utalás) útján, utánvéttel, bankkártyás tranzakció folytán, továbbá készpénzzel is megfizetni a termék ellenértékét.

Banki eseti utalással történő teljesítés: Amennyiben a Megrendelő megrendelése a Szolgáltató által visszaigazolásra került, úgy a visszaigazoló e-mailben található bankszámlaszámra, az ott meghatározott közleménnyel, a Szolgáltató által a mindenkor hatályos számviteli jogszabályoknak megfelelően kiállított díjbekérő számla alapján történő eseti utalás útján teljesíthető a vételár.

Személyesen történő teljesítés: Megrendelő a kollégáinkkal előre egyeztetett időpontban, meghatározott helyszínen található üzletünkben készpénzben, magyar forintban, vagy a helyszínen bankkártyával fizeti meg a termék vételárát.

Utánvéttel történő teljesítés: Utánvéttel történő vásárlás esetén a termék árát a Megrendelő annak átvételekor, a futárszolgálat kollégájának, a kézbesítéssel egyidejűleg egyenlíti ki készpénzben vagy bankkártyával.

A fizetendő bruttó végösszeg a megrendelés összesítője és visszaigazoló levél tartalmának megfelelően tartalmazza a felmerült költségeket. Amennyiben a termék Megrendelő által meghatározott címre kerül kézbesítésre, úgy a papír alapú számlát a kézbesített csomag tartalmazza.

Az aktuális szállítási díjak a szerződött logisztikai partnerünk mindenkori díjszabása szerint alakulnak, amelyről bővebben minden termék mellett külön feltüntetett menüsávban kaphat több információt.

 

6.    termékek átvétele

6.1.                     A házhozszállítással kapcsolatos információk

A szállítási módokat a Weboldal Szállítási feltételek menüpontjában találja meg részletesen. A megrendelt termék futárszolgálatnak történő átadásáról Megrendelőnket e-mail-ben értesítjük.

A megrendelt termékek házhozszállítási költsége a Megrendelőt terheli, amely a fizetendő végösszegben feltüntetésre kerül.

 

6.2.                    A megrendelt termék személyes átvételéhez kapcsolódó információk

Személyes átvétel esetén javasoljuk, hogy Megrendelő vegye fel a kapcsolatot jelen ÁSZF. 2. pontjában foglalt e-mail-es vagy telefonos úton annak érdekében, hogy kollégánk teljeskörű tájékoztatást tudjon nyújtani a termék elérhetőségéről, valamint átvételi lehetőségéről.

Ha a termék raktáron rendelkezésre áll, akkor a megrendelés feldolgozását követően, előzetes egyeztetés alapján a Megrendelő akár már a megrendelés napján átveheti azt üzletünkben személyesen (előzetes egyeztetés alapján, az üzlet nyitvatartási idejében), házhozszállítás esetén pedig a megrendelés telefonos visszaigazolása során, a Megrendelővel egyeztetett szállítási módon és időben került kézbesítésre.

Ha a kiválasztott termék nincs raktáron, és annak kézbesítéséről nem tudunk a megrendelés leadását követően intézkedni, kollégánk tájékoztatja Megrendelőt a termékek beszerzésének várható időtartamáról.

Megrendelő a rendelés során kapott automatikus e-mail értesítésen túl kollégáink által telefonos megkeresés útján is tájékoztatást kap rendelésének állapotáról, a raktáron nem lévő termékek beszerzési idejéről, a szállítási módokról és időpontokról, valamint az ezekhez kapcsolódó, a rendelési folyamat lezajlása során felmerülő kérdésekről.

A feldolgozott megrendelések kézbesítését a megrendelés során kiválasztott logisztikai partnerünk teljesíti.

 

7.    Sérült, hiányos küldemények átvétele

Kérjük a csomagot kézbesítéskor a kézbesítő előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés, vagy hiány esetén a csomagot ne vegye át, egyidejűleg feltétlenül kérje jegyzőkönyv felvételét! Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni a szállítás közben keletkezett károkra vonatkozóan!

 

8.    Elállási és felmondási jog

8.1.                     Szolgáltató elállási joga

Amennyiben Megrendelő a megrendelt és visszaigazolt szolgáltatás ellenértékét a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül nem teljesíti, Szolgáltató a szerződéstől indokolás nélkül elállhat.

 

8.2.                     Megrendelő elállási joga

8.2.1. Fogyasztónak minősülő Lakossági vásárló elállási joga

Fogyasztónak az a Megrendelő minősül, aki természetes személyként szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el. A 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet alapján a Fogyasztó a szerződés megkötésének napjától számított 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. A Weboldalon megrendelt terméket érintő elállási jog gyakorlására a következő szabályok az irányadók. További, elállással kapcsolatos kérdések esetén a fogyasztó a Szolgáltató ügyfélszolgálatához fordulhat.

 

8.2.2. Elállási tájékoztató

Amennyiben Megrendelő a 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerint fogyasztónak minősül, úgy 14 napon belül jogosult elállni a szerződéstől.

Az elállási határidő a termék adásvételére irányuló szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Megrendelő vagy a Megrendelő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

Ha Megrendelő elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postán vagy elektronikus levél útján) az alábbi címek valamelyikére:

8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10. vagy info@pfloor.hu

Ebből a célból Megrendelő felhasználhatja a 8.5. pontban mellékelt elállási/felmondási nyilatkozatmintát is.

Megrendelő határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Ha Megrendelő eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Megrendelő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük a Megrendelő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Megrendelő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Megrendelőt semmilyen többletköltség nem terheli.

A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Megrendelő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

Megrendelő köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

A termék visszaküldésének közvetlen költségét Megrendelő viseli.

Megrendelő kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

Ha Megrendelő elállási/felmondási jogával kíván élni, ezen szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni postán, vagy elektronikus úton küldött levélben az ÁSZF 2. pontjában feltüntetett elérhetőségek valamelyikére.

 

8.3.                     A fogyasztót megillető elállási és felmondási jog alóli kivételek

A vonatkozó 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerint nem gyakorolhatja a Fogyasztó az indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belül gyakorolható elállás, illetve felmondás jogát

29. § (1) c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak.

A P-Floor Kft. a kínálatát folyamatosan fejleszti, jelenlegi termékkínálatában megtalálhatók a Megrendelő egyedi elképzelése alapján gyártott, valamint egyedi megrendelés alapján, kifejezetten a Megrendelő számára beszerzett szőnyegekkel. Tekintettel arra, hogy ezen termékek értékesítése a vonatkozó jogszabály hivatkozott pontjában foglaltaknak megfelelő értékesítés, ezen termékek tekintetében a Szolgáltató a Megrendelő indokolási kötelezettség nélküli, 14 napon belüli elállás, illetve felmondás jogának Megrendelő általi gyakorlását kifejezetten kizárja.

Kérjük Megrendelőinket, hogy amennyiben a hivatkozott kormányrendelet szerinti elállási, illetve felmondási jog korlátozására utaló megjegyzést lát egy termék leírásánál (így például: „egyedi megrendelésre készül” vagy „nincs készleten”), úgy csak akkor tegye kosárba, illetve adja le rendelését, ha megértette, hogy a „Megrendelés” gomb aktiválása olyan fizetési kötelezettséggel járó jogi nyilatkozat megtételét (szerződés megkötését) jelenti, amelynek esetében az elállás valamint a felmondás joga adott esetben nem lesz gyakorolható!

Megrendelő az elállási, illetve felmondási jogának gyakorlását kizáró figyelmeztető üzenetet lát a képernyőn, amennyiben olyan egyedi megrendelésre, vagy egyedi rendelés alapján beszerzett termékre kíván rendelést leadni, amely jelen ÁSZF 8.3. pontjában foglaltakkal érintett termék. Mindemellett az ilyen, exkluzív kategóriába sorolandó termékek megrendelése esetén a megrendelés leadását követően kollégáink minden esetben felveszik a kapcsolatot a Megrendelővel telefonos úton is, amelyben Megrendelőt ismételten figyelmeztetik elállási és felmondási jogának kizártságáról.

 

8.4.                     Elállási/Felmondási nyilatkozatminta

Kérjük, hogy csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza az ÁSZF 1.1 pontjában feltüntetett elérhetőségeink valamelyikére!

Címzett: P-FLOOR Kereskedelmi Kft. 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

Elektronikus elérhetőség: info@pfloor.hu

Telefonos elérhetőség: +36 83 516 051

„Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:

 (kérjük tételesen felsorolni a vásárolt termékeket, vagy igénybe vett szolgáltatásokat)

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:

(kérjük pontosan megjelölni a vásárlás/igénybevétel/szerződéskötés/átvétel napját)

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt: (kérjük az aláírás helyét, és idejét feltüntetni)

9.    Szavatosság, a teljesítés követelése

A Szolgáltató termékeivel kapcsolatos kellékszavatosság és termékszavatosság fennállására és feltételeire az alábbi rendelkezések irányadók.

 

9.1.                     Kellékszavatossági általános tájékoztató

A Szolgáltató hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Nem teljesít hibásan a Szolgáltató, ha a Megrendelő a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy a hibát a szerződéskötés időpontjában ismernie kellett.

A Szolgáltató a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik. A fogyasztónak minősülő Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított két év alatt, a viszonteladó Megrendelő kellékszavatossági igénye a teljesítés időpontjától számított egy év alatt évül el. A Megrendelő kellékszavatossági jogait az ugyanabból a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogásként akkor is érvényesítheti, ha a kellékszavatossági igény elévült.

Kellékszavatossági igénye alapján a Megrendelő választása szerint:

  1. a) kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha
    1. a választott kellékszavatossági jog teljesítése lehetetlen, vagy
    2. az a Szolgáltatónak - másik kellékszavatossági igény teljesítésével összehasonlítva
      - aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve
      1. a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét,
      2. a szerződésszegés súlyát,
      3. a kellékszavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet;
  2. b) az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől - a jelentéktelen hiba kivételével - elállhat, ha
    1. a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta,
    2. a kijavítási vagy a kicserélési kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Megrendelő érdekeit kímélve nem tud eleget tenni,
    3. a Megrendelőnek a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt.

A Megrendelő a választott kellékszavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a Szolgáltatónak megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a Szolgáltató adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

A Megrendelő a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a Szolgáltatóval közölni. Fogyasztónak minősülő Megrendelő esetén a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Megrendelő felelős.

A szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik.

A Megrendelő köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni a Szolgáltatóval. A teljesítéstől számított hat hónapon belül a Megrendelő kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Megrendelő igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Megrendelő köteles bizonyítani, hogy a Megrendelő által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

 

9.2.                     Termékszavatossági általános tájékoztató

Az e pontban foglaltak kizárólag fogyasztói szerződések esetében érvényesek.

A Szolgáltató által Fogyasztónak eladott termék hibája esetén a Fogyasztó követelheti a gyártótól (gyártónak minősül a termék előállítója és forgalmazója), hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy - ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges - a terméket cserélje ki. A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár.

A termék akkor hibás, ha

  1. nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek,
  2. vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

A gyártó mentesül a termékszavatossági kötelezettség alól, ha bizonyítja, hogy

  1. a terméket nem üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében gyártotta vagy forgalmazta;
  2. a termék forgalomba hozatalának időpontjában a hiba a tudomány és a technika állása szerint nem volt felismerhető; vagy
  3. a termék hibáját jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazása okozta.

Csere esetén a kicserélt termékre, kijavítás esetén a termék kijavítással érintett részére vonatkozó kellékszavatossági kötelezettség a gyártót terheli.

A Fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a Fogyasztó felelős.

 

9.3.                     Szavatossági jogok érvényesítése

Ezen pont alkalmazása tekintetében a szavatosság alatt a kellékszavatosságot és a termékszavatosságot is érteni kell.

Fogyasztó által érvényesített szavatossági igények intézése esetében a jelen ÁSZF szerinti egyéb feltételek az alábbi különös szabályok mellett irányadók:

  1. A Fogyasztó szavatossági igénye érvényesítésekor a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Fogyasztó bemutatja. Jelen ÁSZF és a Szolgáltató nem zárja ki, hogy a fogyasztó a szerződés megkötését más módon is bizonyítsa.
  2. A Szolgáltató a fogyasztó nála bejelentett szavatossági igényéről jegyzőkönyvet vesz fel a 19/2014. NGM rendeletnek megfelelő tartalommal, a másolatot a fogyasztó rendelkezésére bocsátja.
  3. A Szolgáltató törekszik arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

 

9.4.                     A teljesítés követelése

Abban az esetben, amennyiben Szolgáltató a megrendelt, visszaigazolt és a Megrendelő által megfizetett termék kiszállításával indokolatlanul késedelembe esik, a Megrendelő a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései alapján követelheti a teljesítést, vagy ha a késedelem következtében a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke megszűnt, elállhat a szerződéstől.

 

10.   Panaszkezelés, jogérvényesítés, vitarendezés

A Szolgáltató vásárlói panasz esetén a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény rendelkezései alapján és a 45/2014 (II.26.) Kormányrendeletben részletesen rögzített feltételek szerint jár el. Minden beérkezett véleményre reagálunk és minden általunk, illetve szállítóink által elkövetett hiba esetén a legnagyobb rugalmassággal - Megrendelőink érdekeit szem előtt tartva - járunk el ügyfélszolgálatunkon keresztül.

Vásárlói panaszát a Szolgáltatóhoz az alábbi elérhetőségeken tudja benyújtani:

Postai úton, a 2. pontban megjelölt levelezési címen: 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

E-mail: info@pfloor.hu

A szóbeli panaszt Társaságunk köteles haladéktalanul megvizsgálni, és szükség szerint orvosolni. Az írásbeli panaszt Társaságunk a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt, a panaszos által megadott elérhetőségen.

Társaságunk a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.

A Felek a szerződésből eredő jogvitájukat egymás közötti egyeztetéssel, békés úton, szükség esetén mediáció törekszenek megoldani.

Amennyiben a Megrendelő által a megrendelt termék(ek)et érintően tett kifogások a panaszbejelentési eljárás során nem orvosolhatók, továbbá a Megrendelő részéről felmerülő egyéb vitás kérdések a felek közötti tárgyalások során sem rendeződnek, Megrendelő jogosult igénybe venni az alábbi jogérvényesítési fórumokat, illetve eszközöket.

 

10.1.                 Online Vitarendezési Platform

A fogyasztónak minősülő Lakossági Vásárló és Szolgáltató, mint vállalkozó közötti alternatív, békés vitarendezés módozatairól és alapvető szabályairól az Európai Parlament és Tanács 2013/11/EU irányelve rendelkezik. Az irányelv elsődleges vitarendezési fórumként az online vásárolt termékkel vagy szolgáltatással kapcsolatban az Európai Bizottság által üzemeltetett 

https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/index.cfm?event=main.home.show&lng=HU 

weboldalon található Online Vitarendezési Platformot jelöli meg.

 

10.2.                 Békéltető testület

A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztónak minősülő Megrendelő eljárást kezdeményezhet a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testülethez.

Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

Zala Megyei Békéltető Testület, 8900 Zalaegerszeg, Petőfi út 24.

            Telefon: +36 92 550 513

            Email cím: zmbekelteto@zmkik.hu

            Levelezési cím: Zala Megyei Békéltető Testület, 8900 Zalaegerszeg, Petőfi út 24.

 

10.3.                 Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál

Amennyiben Felhasználó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.

 

11.       A Szolgáltató biztonsági előírásai, a Weboldal üzemeltetésének feltételei és figyelmeztetések

11.1.                 A Szolgáltatásnyújtás műszaki feltételei

Szolgáltató kijelenti, hogy a Megrendelő által megfizetett megrendelésnek a Szolgáltató által történő teljesítése a Weboldal elérhetőségétől, annak működésétől független.

A Weboldal biztonságos elérhetősége számos körülmény helyes működésétől és meglététől függ, így például a szoftverek és hardverek helyes működésétől, a hosting szolgáltatók rendelkezésre állásától. Szolgáltató nem garantálhatja a Weboldal non-stop (folyamatos) működését, noha mindent megtesz az esetleges hibák elkerüléséért. Így előfordulhat, hogy néha karbantartás miatt leáll a Weboldal. A tervezett leállásról a Szolgáltató előre felhívja a felhasználók figyelmét.

A Szolgáltató jogosult a Weboldal elérhetőségét annak karbantartása érdekében szüneteltetni minden előzetes tájékoztatás vagy értesítés nélkül. Ilyenkor Szolgáltató mindent megtesz annak érdekében, hogy a Weboldal mielőbb újra elérhető legyen, de időbeli garanciát nem vállal a helyreállítás tekintet-ében.

A Szolgáltató nem vállal felelősséget a Weboldal esetleges leállásokból eredő károkért. Ezeknek a károknak a kiküszöbölése közös érdek, így a Szolgáltató törekszik Weboldal működésének folyamatos biztosítására.

 

11.2.                 A Weboldal biztonsága

A Szolgáltató minden elvárható intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a Weboldal és a Megrendelő által megadott személyes adatok biztonságos kezelését biztosítsa. A Megrendelőnek azonban tudomásul kell vennie, hogy az információs technológiák területén ma még nem lehet maradéktalan biztonságot garantálni, illetve nem lehet felelősséget vállalni arra, hogy valamennyi szolgáltatás vagy funkció minden körülmények között zavartalanul és megbízhatóan működik. Mindezeknek megfelelően a Szolgáltató nem felel semmi olyan műszaki vagy biztonsági zavarért vagy hibáért, amelynek bekövetkezése előre nem volt látható, vagy amelynek megelőzése vagy elhárítása érdekében a Szolgáltató minden általában elvárható intézkedést megtett.

 

11.3.                 Biztonsági előírások betartása a Megrendelők részéről

A Megrendelő nem sértheti meg, illetve nem kísérelheti meg megsérteni ennek a Weboldalnak a biztonságát, ideértve különösen megkísérelni a rendszer vagy a hálózat sebezhetőségének vizsgálatát, kémlelését vagy tesztelését, vagy megfelelő felhatalmazás nélkül megsérteni a rendszer biztonságát vagy jogosultság-ellenőrző intézkedéseit.

Megrendelő tudomásul veszi, hogy a fenti magatartása bűncselekmény elkövetésének alapos gyanújára ad okot, és amennyiben a Szolgáltató ilyen cselekmény elkövetését észleli, az minden esetben büntető feljelentést von maga után.

Megrendelő tudomásul veszi, hogy kártérítési felelősségért tartozik azért a kárért, amelyet a jelen Általános Szerződési Feltételekben előírt biztonsági szabályok megsértésével okozott.

 

12.       Felelősségkorlátozás

Szolgáltató, mint a Weboldal kizárólagos tulajdonosa és üzemeltetője – mindent elkövet annak érdekében, hogy a Weboldalon elérhető tartalmak a pontos és naprakész információkat tükrözze és megfeleljen a valóságnak. Ennek ellenére nem vállal felelősséget a megjelenő információk helyességéért, teljességért, különösen a harmadik féltől beszerzett információkra, tartalmakra és szolgáltatásokra nézve. A Weboldal használatával Megrendelő elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi. Emellett Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy bármikor értesítés nélkül részben vagy egészben módosítsa, vagy ideiglenesen, vagy véglegesen törölje a honlapon található egyes tartalmakat.

A Weboldalon található, harmadik személy által üzemeltetett honlapra irányító linkekkel („kivezető” linkekkel”) elérhető honlapok tartalmáért, az itt található információk helyességéért és az Ön által ezeken a honlapokon megadott adatok biztonságáért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

A Szolgáltató nem vállal semmilyen felelősséget a Megrendelő számítógépén vagy egyéb vonatkozásban keletkezett, elszenvedett károkért a Weboldal használatával kapcsolatban. A Szolgáltató kizár minden felelősséget, amely a Weboldal esetleges hibájából, illetve a Megrendelő számítógépén futó valamely programmal való összeegyeztethetetlensége, vagy bármely internetes vírus miatt következik be.

A Regisztráló / Megrendelő hibájából eredően jelszavának harmadik személy által történő felhasználásból adódó károkért Szolgáltató felelősséget nem vállal.

Megrendelő kijelenti, hogy a megrendelt és teljesített szolgáltatások ellenértékét vissza nem követeli. A Megrendelő hibájából történt hibás, téves adatbevitelből, megrendelés elírásból származó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget, visszafizetést, visszatérítést nem vállal. A hibás adatok megadása miatt keletkezett károkért a szolgáltató felelősséget nem vállal, a bejelentett reklamációkat haladéktalanul kivizsgálja és lehetőségeihez mérten kezeli.

 

13.       Adatkezelés

Szolgáltató a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése céljából kezelheti a Megrendelő azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatokat és lakcímet. Az adatok kezelésével kapcsolatos rendelkezéseket a Szolgáltató adatvédelmi tájékoztatója tartalmazza, mely a https://szonyegorszag.hu/adatvedelem oldalon érhető el.

 

14.       Szerzői jogi rendelkezések

A Szolgáltató által üzemeltetett Weboldalon található tartalmak egyedi tartalmaknak minősülnek. Ennek értelmében a Weboldalon található minden képi, hang és szöveges tartalom, illetve azok elrendezése szerzői jogi védelem alatt állnak. Ezek a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei szellemi tulajdona. A Weboldalon található tartalmak felhasználására kizárólag a Szolgáltató, illetve szerződött partnerei jogosultak. A Weboldalon található és oltalom alatt álló tartalmakkal kapcsolatban a szerzői- és iparjogvédelmi jogi jogosultak minden jogot fenntartanak. A jogosulatlan felhasználás büntető és polgári jogi következményeket von maga után.

 

15.       Záró rendelkezések

15.1.                 Alkalmazandó jog

A Felek között létrejött szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.

 

15.2.                 A jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya

Jelen Általános Szerződési Feltételek hatálya a Szolgáltatóra, valamint a Megrendelőkre terjed ki. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya nem terjed ki a fizetést bonyolító pénzintézetre.

A Szolgáltató és a Megrendelő közötti jogviszony akkor jön létre, ha a Megrendelő megrendelését véglegesítette, illetve ennek keretében a Megrendelő a Szolgáltató jelen Általános Szerződési Feltételeit elfogadta, és a Megrendelő részére a Szolgáltató a megrendelést elektronikus úton visszaigazolta.

Az Általános Szerződési Feltételek érvényes szövegének hatályba lépése napja az a nap, amely a Weboldalon feltüntetésre került. Az Általános Szerződési Feltételek a Megrendelő számára elmenthető és kinyomtatható formátumban is elérhető.

Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételeket részben vagy egészben bármikor módosítsa. Az Általános Szerződési Feltételek és annak mindenkori módosítása a közzététel napján lép hatályba. Az Általános Szerződési Feltételek módosítása esetén a folyamatban lévő megrendelésekre a megrendelés dátuma szerint hatályos Általános Szerződési Feltételek rendelkezései vonatkoznak.

A jelen Általános Szerződési Feltételek határozatlan időre szól és a közzétételének napjától hatályos.


A jelen Általános Szerződési Feltételek utolsó módosításának dátuma: 2022. november 1.

Adatkezelési tájékoztató
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

1. BEVEZETŐ

Adatkezelő: P-FLOOR Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: P-FLOOR Kft.)

Székhely: 8315 Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

Cégjegyzékszám: 20-09-061718

Adószám: 11347376-2-20

Telefon: +36 83 516 051, +36 83 516 052

Elektronikus elérhetőség: info@pfloor.hu

Adatkezelőként magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el jelen adatvédelmi tájékoztató tartalmát, és kötelezettséget vállalunk arra, hogy tevékenységünkkel kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen tájékoztatóban és a hatályos jogszabályokban meghatározott elvárásoknak.

Elkötelezettek vagyunk a személyes adatok védelmében, kiemelten fontosnak tartjuk ügyfeleink információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását, ügyfeleink személyes adatait bizalmasan kezeljük, és megteszünk minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

 

2. AZ ADATKEZELÉS ELVEI

Az alábbiakban ismertetjük adatkezelési elveinket, bemutatjuk azokat az elvárásokat, melyeket saját magunkkal, mint adatkezelővel szemben megfogalmaztunk és betartunk. Adatkezelési elveink összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

- AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról (GDPR)

- 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.)

- 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.)

- 1997. évi CLV. törvény – a fogyasztóvédelemről (Fgytv.)

- 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (Eker. tv.)

Adatkezelésünk során az alábbi alapelveket követjük:

  1. a személyes adatokat jogszerűen és tisztességesen, valamint az Ön számára átláthatóan kezeljük,
  2. a személyes adatokat csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból gyűjtjük és azokat nem kezeljük a célokkal össze nem egyeztethető módon,
  3. az általunk gyűjtött és kezelt személyes adatok az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak, valamint csak a szükségesre korlátozódnak,
  4. minden észszerű intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy az általunk kezelt adatok pontosak és szükség esetén naprakészek legyenek, a pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljük vagy helyesbítjük,
  5. a személyes adatokat olyan formában tároljuk, hogy Ön csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig legyen azonosítható,
  6. megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítjuk a személyes adatok megfelelő biztonságát az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szemben.

Jelen Adatvédelmi Tájékoztató elsődlegesen a szonyegorszag.hu weboldalon (a továbbiakban: Weboldal) keresztül történő megrendelések teljesítése, kellékszavatossági és egyéb panaszok kezelése, kapcsolattartás, esetleges jogvita esetére a létrejött szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása és az adatkezelőre kötelezettséget megállapító jogszabályi rendelkezések betartása érdekében történnek, így az érintett önkéntes hozzájárulásán, valamint az adatkezelő szerződéses valamint jogszabályi kötelezettségein alapulnak.

Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatok helyességéért, pontosságáért és időszerűségéért – tekintettel arra, hogy azokat nem az Adatkezelő adja meg – elsődlegesen az érintett, illetve egyéb adatközlő személyek felelősek. Adatkezelő a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat, azok valódiságát nem ellenőrzi.

 

Adatkezelő a rendelkezésére bocsátott személyes adatokat bizalmasan, jelen Adatvédelmi Tájékoztatóban leírtak szerinti célból és módon kezeli, azokat más részére kizárólag a jelen Adatvédelmi Tájékoztatóban meghatározott okból adja át további adatkezelés céljából.

 

3. EGYES ADATKEZELÉSEK

3.1. ADATKEZELÉS A SZONYEGORSZAG.HU WEBOLDALON

 

3.1.1. A WEBOLDAL MEGTEKINTÉSÉVEL KAPCSOLATOS TECHNIKAI ADATKEZELÉS

A Weboldalra érkező Felhasználó azonosítására nem alkalmas, egyes technikai jellegű adatai automatikusan naplózásra kerülnek. Ilyen technikai jellegű adatok a Felhasználó számítógépének azon adatai, melyek a szolgáltatás igénybevétele során generálódnak és melyeket az Adatkezelő rendszere a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít.

 

Ezen adatok egyéb személyes felhasználói adatokkal – jogszabály által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolhatók. Az adatokhoz kizárólag az Adatkezelő fér hozzá.

 

Adatkezelés célja: a honlap technikai üzemeltetésének biztosítása, statisztikai elemzés készítése.

 

3.1.2. COOKIE KEZELÉS

A cookie a webszerver által küldött, változó tartalmú információcsomag, amely rögzül és előre meghatározott érvényességi ideig tárolásra kerül a felhasználó számítógépén. A cookie-k célja, hogy a felhasználó élményt javítsák, az oldal használatát egyszerűbbé és élvezetesebbé tegyék. A cookie-k önmagukban a felhasználó azonosítására nem képesek, kizárólag a látogató számítógépének felismerésére alkalmasak. Mindemellett azonban a felhasználóknak lehetőségük van saját böngészőjükben a cookie-k letiltására.

Adatkezelés célja: a Weboldalon történő felhasználói élmény javítása, a Weboldal használatának egyszerűbbé tétele, a Weboldal hatékony működése

Adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]

Érintettek köre: azon személyek, akik a Weboldalon böngésznek

Kezelt adatok köre: a lenti táblázatban foglalt „Cookie által kezelt adatok” oszlopban

Adatkezelés időtartama: legfeljebb a lenti táblázatban foglalt „Adatkezelés időtartama” oszlopban szereplő határidőkig, de amennyiben az érintett a hozzájárulását ezt megelőzően visszavonja azáltal, hogy az adott cookie működését leállítja, úgy az érintetti hozzájárulás visszavonásáig.

Cookie neve

Cookie azonosítója és típusa

Cookie szolgáltató

Cookie által kezelt adatok

Cookie célja

Adatkezelés időtartama

Google

1P_JAR

Google

Ez a cookie gyűjti a Weboldal statisztikákat és méri a konverziókat a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint.

Anonim statisztika

1 hónap

Onesignal

_cfduid

Onesignal

A Onesignal által lerakott cookie. A Onesignal egy böngészőn belüli értesítéseket támogató szoftver. A Onesignal engedélyezését/tiltását bármikor elvégezheti a saját böngészője beállításaiban.

Működési folyamat

4 hónap

Google

_utma

Google Analytics

Ez a cookie arról nyújt információt, hogy Ön meglátogatta-e már korábban a weboldalt. Így pontosabban meg tudjuk határozni, hogy kik az új látogatók weboldalunkon.

Anonim statisztika

24 hónap

Gooogle Analytics

_utmb

Google

Az _utmc cookie-val együtt a group.atradius.com oldalon töltött átlagos időtartamot lehet meghatározni ezzel a sütivel.

Anonim statisztika

30 perc

Google Analytics

_utmc

Google

Az _utmb cookie-val együtt a böngésző bezárásának idejét mutatja meg.

Anonim statisztika

A böngésző bezárásáig

Google Analytics

_utmz

Google

Ez a cookie azt követi nyomon, hogy a látogató honnan kattintott át a leguanburkolat.hu oldalra (pl.: egy másik weboldalról vagy keresőmotorról)

Anonim statisztika

6 hónap

Google

CONSENT

Google

Google mapshez szükséges cookiek, a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint.

Anonim statisztika

határozatlan idő

Google

AID

Google

Ez a cookie arra szolgál, hogy összekapcsolják a felhasználó különböző eszközökön végzett tevékenységeit, ha korábban bejelentkezett Google fiókjába.

Hirdetések eszközökön átnyúlóan történő összehangolása, konverziós események mérése.

6 hónap

Cloudfare

_biz_nA, _biz_perdingA, _biz_sid, _biz_uid, _biz_flags_A

Cloudfare

Ezek a cookiek a weboldal biztonsága érdekében kerülnek elhelyezésre.

Biztonságot szolgáló cookiek.

12 hónap, kivéve _biz_sid cookie, amely 24 hónap

SZŐNYEGORSZÁG

cookieconstent_status

SZŐNYEGORSZÁG

A felhasználó által elfogadott cookie-szabályzat popup automatikus megjelenésének blokkolása mindaddig, amíg a cookie létezik.

Teljesítmény cookie.

12 hónap

SZŐNYEGORSZÁG

_fbp

SZŐNYEGORSZÁG

A Facebook használja, hogy hirdetési termékeket nyújtson egy harmadik fél számára (pl. valós ideőjű hirdetések)

Hirdetési cookie.

3 hónap

Facebook

fr

Facebook

A Facebook ezen süti segítségével egy sor hirdetési terméket kínál (például valós idejű ajánlattétel harmadik féltől származó hirdetőktől)

Hirdetési cookie

3 hónap

Facebook

xs, c_user

Facebook

Munkamenet-azonosító, létrehozás időpontja, hitelesítési érték, biztonságos munkamenet állapota, gyorsítótárazási csoportazonosító, a facebook.com adatvédelmi nyilatkozata szerint

A két cookie együttesen az identitását hitelesíti a Facebook felé.

6 hónap

Facebook

presence

Facebook

Munkamenet cookie az oldal funkciói és szolgáltatásai céljából, a facebook.com adatvédelmi nyilatkozata szerint

Anonim statisztika.

A munkamenet ideje alatt

Facebook

sb

Facebook

Felhasználó- és böngészőazonosító, időbélyeg, egyéb adatok a facebook.com adatvédelmi nyilatkozata szerint

A böngészőt azonosítja bejelentkezési hitelesítési célból.

2 év

Facebook

act

Facebook

Munkamenet cookie elemzés és kutatás céljából a facebook.com adatvédelmi nyilatkozata szerint

Anonim statisztika.

A munkamenet ideje alatt

Facebook

datr

Facebook

Böngészőazonosító és időbélyeg a facebook.com adatvédelmi nyilatkozata szerint

A böngészőket azonosítja biztonság és az oldal integritása érdekében, többek között fiók-helyreállításra, továbbá a potenciálisan sérült biztonságú fiókok azonosítására.

24 hónap

Facebook

wd
HTTP cookie

facebook.com

Munkamenet cookie teljesítmény céljából a facebook.com adatvédelmi nyilatkozata szerint

Anonim statisztika.

1 hét

Facebook

locale

Facebook

Az adott böngészőben utoljára bejelentkezett Facebook felhasználó nyelvi beállításait tároló süti.

Használatot elősegítő.

7 nap

Facebook

spin

Facebook

A www.facebook.com oldal használata során létrehozott számunkra nem beazonosítható süti. A Facebook ezt a sütit akkor telepíti, ha a felhasználó a Facebookba be van jelentkezve.

Használatot elősegítő.

1 nap

Google Analytics

_ga

Google

Url, oldal címe, böngésző neve, böngészőablak mérete, képernyő mérete, java, flash verzió, lokáció, nyelv

Anonim statisztika.

24 hónap

Google Analytics

_gid

Google

Url, oldal címe, böngésző neve, böngészőablak mérete, képernyő mérete, java, flash verzió, lokáció, nyelv

Anonim statisztika.

1 nap

 

3.1.3. REGISZTRÁCIÓ A WEBOLDALON

A Weboldalra látogatóknak lehetősége van regisztrálni, amelynek során azonban nem kötelező, hogy a természetes személy felhasználónévként a saját nevét adja meg. A regisztrációt követően lehetőség nyílik a Megrendelőnek adatai elmentésére, amely a Weboldalon keresztül történő rendelés megkönnyítésére szolgál, hiszen az előre elmentett szállítási és számlázási adatok megadása nem lesz szükséges minden egyes vásárlás során. A Weboldalon keresztül történő vásárlásnak azonban nem feltétele a Weboldalon történő regisztráció, ez kizárólag a Megrendelők kényelmét szolgáló funkció.

Adatkezelés célja: a Megrendelő által több rendelés leadásának megkönnyítésére szolgál, mert a szállítási név, cím, számlázási adatok elmenthetők

Adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]

Érintettek köre: azon személyek, akik a Weboldalon regisztrálnak

Kezelt adatok köre: felhasználónév, e-mail cím, telefonszám, szállítási adatok (név, címadatok [irányítószám, település, közterület neve, szám]), továbbá a számlázási adatok, amennyiben azok a szállítási adatoktól eltérők (név, címadatok [irányítószám, település, közterület neve, szám])

Adatkezelés időtartama: a regisztráció időpontjától az érintetti hozzájárulás visszavonásáig, a felhasználói fiók törléséig

 

3.1.4. HOZZÁSZÓLÁSOK A WEBOLDALON KÖZZÉTETT CIKKEKHEZ

A Weboldalra látogatóknak lehetősége van a P-FLOOR Kft. által a Weboldalon közzétett cikkekhez, blogbejegyzésekhez hozzászólást fűzni, amely során a természetes személy nem köteles névként a saját nevét megadni. A Weboldalon a blogbejegyzésekhez történő hozzászólás csak egy lehetőség, amellyel egy látogató sem köteles élni. A Weboldalon közzétett hozzászólás a Weboldal látogatója által a későbbiekben bármikor törölhető vagy módosítható. A Weboldalra látogatók elmenthetik a hozzászólás során megadott nevet illetve e-mail címet arra az esetre, ha a későbbiekben is szeretnének hozzászólást írni valamely blogbejegyzéshez, és nem kívánják ezen adatokat ismételten megadni. Mindez kizárólag lehetőség, egy Weboldalra látogató sem köteles élni a lehetőséggel, az elmentett név illetve e-mail cím pedig törölhető az info@pfloor.hu e-mail címre küldött lemondó levélben.

Adatkezelés célja: a Weboldalra látogatók egymással és a Szolgáltatóval történő véleménymegosztása, kényelmi funkcióként a név, e-mail cím tárolásának (mentésének) lehetősége.

Adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]

Érintettek köre: azon Weboldalra látogatók, akik valamely blogbejegyzéshez hozzászólást kívánnak fűzni.

Kezelt adatok köre: név, e-mail cím

Adatkezelés időtartama: a hozzászólás időpontjától az érintetti hozzájárulás visszavonásáig, vagy a hozzászólás érintett általi törléséig.

 

3.1.5. HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Szolgáltató lehetőséget biztosít a hírlevelére történő feliratkozásra. Szolgáltató kizárólag az érintett kifejezett beleegyezésével küld hírlevelet, mely beleegyezést az érintett bármikor visszavonhatja.

Adatkezelés célja: tájékoztató elektronikus levelek küldése a szolgáltatást érintő hírekről, új szolgáltatások bevezetéséről, kedvezményekről, a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos változásokról, díjváltozásokról

Adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]

Érintettek köre: azon természetes személyek, akik hírlevélre való feliratkozást rögzítenek a Weboldalon

Kezelt adatok köre: név, e-mail cím

Adatkezelés időtartama: addig az időpontig, amíg a felhasználó hírlevélre történő feliratkozásának törlését nem kéri

Az adatok törlése: a hírlevélben található „Leiratkozás” gombra kattintva vagy az info@pfloor.hu címre küldött e-mail útján.

 

3.1.6. GOOGLE MAPS TÉRKÉP BEÁGYAZÁSA A WEBOLDALON

A Weboldalon interaktív, a Google által üzemeltetett térkép került beágyazásra, amely segíti a Weboldalra látogatók tájékozódását a P-FLOOR Kft. üzlete pontos helyszínének meghatározásában, valamint az odavezető útvonalak megtervezésében. Amennyiben használja a térképet, a Google felhasználhatja a Weboldalra látogató személy weboldal használatával kapcsolatos adatait. A Weboldal látogatója megakadályozhatja ezeknek az adatoknak az átadását, ha a webböngészőjében a „Javascript”-et deaktiválja. Ebben az esetben azonban nem jelenik meg a térkép a weboldalon. A weboldal használatával, és az aktív Javascript-tel hozzájárul ahhoz, hogy a Google a fenti célokra begyűjtse és feldolgozza az adatait. További információkat arról, hogy a „Google Maps” és az útvonaltervező hogyan használja az adatait valamint a Google adatvédelmi nyilatkozatát az alábbi linken találja: https://policies.google.com/technologies/product-privacy?hl=hu

Adatkezelés célja: a Weboldalra látogatók tájékozódásának segítése, a P-FLOOR Kft. üzlete pontos helyszínének meghatározása.

Adatkezelés jogalapja: a Google Adatvédelmi Tájékoztatójának megfelelően az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek [GDPR 6. cikk f) pont]

Érintettek köre: azon Weboldal látogatói, akik helymeghatározás céljából a beágyazott Google Térképet használják, feltéve, hogy a JavaScript alkalmazást nem kapcsolták ki a böngészés során.

Kezelt adatok köre: a Google Adatvédelmi Tájékoztatójában foglaltak szerint, amely az alábbi linken ismerhető meg:           https://support.google.com/accounts/topic/7189122?hl=hu&ref_topic=3382254

Adatkezelés időtartama: A Google Adatvédelmi Tájékoztatójában és Általános Szerződési Feltételeiben foglaltak szerint, amely az alábbi linken tekinthető meg: https://policies.google.com/privacy?hl=hu#whycollect

 

3.1.7. MEGRENDELÉSEK A WEBOLDALON KERESZTÜL

A Weboldalon történő vásárlásnak nem feltétele a regisztráció, azonban a megrendelés során a Megrendelő köteles megadni azon (személyes) adatait, amelyek az Adatkezelő szerződéses és/vagy jogszabályi kötelezettségeinek teljesítéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Adatkezelési tevékenységünk elsődlegesen az Adatkezelő és az érintett között létrejövő szerződés teljesítése, valamint kapcsolattartás céljából történik.

Adatkezelés célja: a Megrendelő megrendelésének, és az annak folytán létrejött szerződésnek a teljesítése, kapcsolattartás a teljesítés érdekében

Adatkezelés jogalapja: az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges [GDPR 6. cikk b) pont], valamint az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges [GDPR 6. cikk c) pont]

Érintettek köre: azon természetes személyek, akik termék vásárlása iránti megrendelést rögzítenek a Weboldalon

Kezelt adatok köre: szállítási adatok (név, címadatok [irányítószám, település, közterület neve, szám]), továbbá a számlázási adatok, amennyiben azok a szállítási adatoktól eltérők (név, címadatok [irányítószám, település, közterület neve, szám]), kapcsolattartói adatok: név, e-mail cím, telefonszám

Adatkezelés időtartama: a megrendelés rögzítésének időpontjától számított 8 év (a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §-ának megfelelően)

 

3.1.7.1. MEGRENDELŐ SZÁMLÁZÁSI ADATAI

Amennyiben a számlázási adatok nem egyeznek meg a Megrendelő adataival, és a számlázási adatok között személyes adat is feltüntetésre kerül, úgy az Adatkezelő a „Számlázási cím” személyes adatait az alábbiak szerint kezeli.

Adatkezelés célja: a Megrendelő megrendelésének, és az annak folytán létrejött szerződésnek megfelelő számviteli elszámolása, számviteli kötelezettségek teljesítése

Adatkezelés jogalapja: az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges [GDPR 6. cikk c) pont]

Érintettek köre: a Megrendelők által megadott „Számlázási cím” szerinti személyek, amennyiben nem azonosak a Megrendelő személyével és megadott adataik személyes adatnak minősülnek.

Kezelt adatok köre: számlázási név és címadatok (irányítószám, település, közterület neve, házszám), adószám.

Adatkezelés ideje: a megrendelés rögzítésének időpontjától számított 8 év (a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §-ának megfelelően).

 

3.1.7.2. ADATKEZELÉS ESETI BANKI UTALÁS ESETÉN

A Megrendelő számára nyitva áll a lehetőség, hogy a megrendelt termék árát a szállítási költséggel együtt a P-FLOOR Kft. bankszámlájára történő eseti utalással fizesse meg. Ebben az esetben a Megrendelő megrendelését visszaigazoló e-mailben szereplő bankszámlaszámra, meghatározott közleménnyel történik a banki utalás teljesítése.

Adatkezelés célja: az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges [GDPR 6. cikk b) pont], valamint az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges [GDPR 6. cikk c) pont]

Érintettek köre: azon Megrendelők, akik a megrendelt termék(ek) árát és/vagy azok szállítási költségét eseti banki átutalás útján fizetik meg az Adatkezelőnek

Kezelt adatok köre: terhelt bankszámla tulajdonosának neve, terhelt bankszámla száma, a terhelt bankszámlát vezető számlavezető bank megnevezése, valamint a közleményben esetlegesen szereplő, érintett által megadott személyes adat(ok).

Adatkezelés ideje: az érintett által banki átutalás útján megfizetett összeg banki jóváírásának napjától számított 8 év (a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §-ának megfelelően).

 

3.2. ADATKEZELÉS KAPCSOLATFELVÉTEL ESETÉN

Amennyiben valamely Megrendelő vagy Felhasználó (a Weboldal látogatója) közvetlenül az Adatkezelőtől információt, tájékoztatást kér, illetve panaszt kíván bejelenteni, és ennek érdekében kapcsolatfelvételt kezdeményez az Adatkezelőnek a Weboldalon keresztül küldött üzenettel, vagy egyéb módon (telefonos vagy postai úton), a P-FLOOR Kft. az érintett érdeklődésével, tájékoztatáskérésével, panaszával kapcsolatban az alábbiak szerint kezeli személyes adatait.

Adatkezelés célja: a Megrendelők illetve Felhasználók pontos tájékoztatása, naprakész információkkal történő ellátása, a Megrendelő esetleges panaszának megfelelő kivizsgálása és az annak eredményéről történő értesítése.

Adatkezelés jogalapja: panasznak nem minősülő tájékoztatáskérés esetén: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]; megrendelői panasz esetén: az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges [GDPR 6. cikk b) pont]

Érintettek köre: az érdeklődő, tájékoztatást kérő természetes személy, illetve a panasszal élő természetes személy Megrendelő

Kezelt adatok köre: teljes név, továbbá a megkeresés módjától és a rendelkezésre bocsátott adatoktól függően e-mail cím, telefonszám, levelezési cím

Adatkezelés ideje: az adatkezelés céljának megszűnéséig, de legfeljebb 1 évig.

 

3.3. ADATKEZELÉS KÖZÖSSÉGI OLDALON TÖRTÉNŐ KEDVELÉS ESETÉN

A P-FLOOR Kft., mint Adatkezelő a https://www.facebook.com/szonyegorszag URL alatt közösségi oldalt üzemeltet. A közösségi oldal kedvelőinek profilnevét és profilképét az Adatkezelő az érintett hozzájárulása alapján kezeli.

 

Az adatkezelés célja: az Adatkezelő az általa létrehozott és üzemeltetett Facebook közösségi oldal által, felhasználókkal való kapcsolattartás.

 

Az adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja alapján az érintett hozzájárulása

 

A kezelt személyes adatok köre: az Adatkezelő közösségi oldalát kedvelő természetes személy Facebook profilneve és profilképe.

 

Az adatkezelés időtartama: a közösségi oldal kedvelésétől annak visszavonásáig, az érintetti hozzájárulás visszavonásáig.

 

Adatfeldolgozó: Facebook Ireland Ltd. (székhelye: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2 Ireland)

 

4. ADATFELDOLGOZÓK

 

Az alapul fekvő informatikai rendszer üzemeltetése, a megrendelések teljesítése, az elszámolás rendezése körében, valamint jogi kötelezettségek teljesítéséhez adatfeldolgozókat veszünk igénybe. Kizárólag olyan adatfeldolgozókat veszünk igénybe, akik vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az adatkezelés jogszabályi követelményeinek való megfelelését és az érintettek jogainak védelmét biztosító, megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására.

 

Az adatok kezelése során – ügyfeleink színvonalas kiszolgálása érdekében – az alábbi adatfeldolgozókat vesszük igénybe:

 

4.1. TÁRHELYSZOLGÁLTATÓ

A tárhelyszolgáltató neve: UNAS Online Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9400 Sopron, Kőszegi út 14.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: unas@unas.hu

 

4.2. MEGRENDELÉSEK KÉZBESÍTÉSE

GLS General Logistics Systems Hungary Csomag-Logisztikai Kft.

Székhely: 2351 Alsónémedi, Európa utca 2.

E-mail: info@gls-hungary.com

 


4.3. KÖNYVELÉS

Admirál Kft

8360 Keszthely
Lovassy u. 8.
A.sz.:10591266-2-20
Tel.: +36 83/515-004

 

4.4. KÖZÖSSÉGI OLDAL

Facebook Ireland Ltd.

Székhelye: 4 Grand Canal Square, Grand Canal Harbour, Dublin 2, Írország

Online panasz: https://www.facebook.com/help/contact/540977946302970

 

5. SZEMÉLYES ADATOK TÁROLÁSÁNAK MÓDJA

Adatkezelő a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:

  1. az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
  2. hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
  3. változatlansága igazolható (adatintegritás);
  4. a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés, sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

Adatkezelő a különböző nyilvántartásaiban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.

Adatkezelő a technika mindenkori fejlettségéhez igazodóan olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

 

6. AZ ÉRINTETTEK SZEMÉLYES ADATAINAK KEZELÉSÉVEL KAPCSOLATOS JOGAIK

 

6.1 Tájékoztatáshoz való jog

Valamennyi érintett tájékoztatást kérhet kezelt adataival kapcsolatosan. Adatkezelő az érintett erre irányuló kérelme esetén, személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása és beazonosítását követően, soron kívül, de legkésőbb 25 napon belül tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújt tájékoztatást.

 

6.2 Hozzáféréshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, miszerint személyes adatainak kezelése folyamatban van-e. Amennyiben ilyen adatkezelés folyamatban van az érintett jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat Adatkezelő közölte, vagy a jövőben közli, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama. Személyes adatok harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítása esetén az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozó megfelelő garanciákról.

 

6.3 Helyesbítéshez való jog

Az érintett joga és kötelezettsége az esetlegesen hibásan bejegyzett adatok, vagy megváltozott adatok helyesbítését kérni. A személyazonosság hitelt érdemlő igazolása és az érintett személyének beazonosítását követően, a kérelemben foglaltak hitelt érdemlő alátámasztása esetén a helyesbítést Adatkezelő haladéktalanul végrehajtja, és erről érintettet tájékoztatja.

 

6.4 Törléshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, ha:

- a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat Adatkezelő gyűjtötte

- visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja

- tiltakozik az adatainak kezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre

- a személyes adatokat Adatkezelő jogellenesen kezelte.

A szerződés tartama alatt, amennyiben az adatkezelés jogalapja a szerződés teljesítése illetve jogi kötelezettség, az érintett nem kérheti adatai törlését.

 

6.5 Az adatok korlátozásához való jog

Az adatok korlátozásának kérésére a következő esetekben kerülhet sor:

- az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;

- az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

- Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy

- az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

 

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Európai Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

 

6.6 Az adathordozhatósághoz való jog

Az érintett kérheti, hogy a rá vonatkozó, Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa. Kérésének, személyazonosságának hitelt érdemlő igazolása és személyének beazonosítását követően, 25 napon belül eleget tesz Adatkezelő. Egy naptári éven belüli ismételt, vagy visszaélésszerű joggyakorlásnak minősülő kérelmek teljesítését azonban jogosult megtagadni az Adatkezelő, vagy kérelmének indokoltsága esetén az adminisztratív költségek megtérítését feltételül szabni annak teljesítéséhez.

 

6.7 Tiltakozáshoz való jog

Az érintett tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen (i) ha a személyes adatok kezelése kizárólag Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges; (ii) ha az adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás; vagy (iii) ha az adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor.

A tiltakozás jogszerűségét Adatkezelő megvizsgálja, és ha a tiltakozás megalapozott, a kezelt személyes adatok zárolása mellett az adatkezelés megszüntetésre kerül, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről Adatkezelő értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatok korábban továbbításra kerültek.

 

6.8 Eljárási szabályok

Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 25 napon belül tájékoztatja az érintettet a GDPR 15–22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható.

A határidő meghosszabbításáról Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 25 napon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatás elektronikus úton kerül megadásra, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.

Ha Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított 25 napon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat az általa végzett valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölte, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére Adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

 

7. JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Panasz az Adatkezelőnél

Amennyiben úgy véli, hogy Adatkezelő nem tartja be, vagy megsérti a vonatkozó jogszabályi előírásokat, vagy az Adatvédelmi Tájékoztatóban vállalt kötelezettségeket, úgy azt jelezheti Adatkezelő alábbi elérhetőségein:

P-FLOOR Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Levelezési cím: Keszthely-Gyenesdiás, Kereskedők útja 10.

Telefon: +36 83 516 051, +36 83 516 052

E-mail: info@pfloor.hu


Adatkezelő az érintett panaszára soron kívül, de legkésőbb 25 napon belül írásban válaszol és a panaszolt tevékenységet indokoltság esetén orvosolja.

 

Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén Adatkezelő ellen (az érintett választása szerint Adatkezelő székhelye vagy az érintett lakóhelye szerint illetékes) bírósághoz fordulhat

 

Adatvédelmi hatósági eljárás

Adatvédelmi panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.


8. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

Jelen Adatvédelmi Tájékoztató 2022. november 1. napján lép hatályba